évösszegző

Csak összedobok egy évösszegzőt, ha már így az új év elejére ágyhoz lettem szegezve péntek estére. (Csak megfázás, megmaradok.)

Pár napja kitöltöttük a Yearcompass-t G.-vel, úgyhogy egyszer már végigpörgettem az évemet, és arra jutottam, hogy összességében nem volt ez rossz. Sok mindent elértem, amit terveztem: meglett a mesterszakos diplomám, megkaptam az SOS-es kutatói állást, amiből rengetet tanultam, Pestre költöztem (és egyben össze is költöztünk). Lett munkám, még ha nem is a legjobb, de legalább közel van és viszonylag jól fizet.:D Lefordítottam másfél regényt. Ezt úgy sikerült, hogy az egyiknek csak egy részét csináltam én, és nem az én nevemmel jelent meg. De azért akkor is menő volt meglátni a Libriben, olvasni a mondataimat. Az már más kérdés, hogy rettentő gagyi a borítója, és a könyv maga sem valami nagy mutatvány, szóval nem akkora baj, hogy nem hivatkozhatok rá mint saját szellemi termékemre.

Második félévben volt tanítási gyakorlatom, amit meglepően élveztem, és tök ügyes is voltam benne. Nyáron, amíg munkát kerestem, lett egy tanítványom, aki pont akkor ment vissza Londonba, amikor munkát kaptam. Majdnem lett egy második is, de aztán nem vállaltam, mert soknak éreztem munka mellett. Kicsit azért sajnálom, hogy nem foglalkozom azóta ezzel, félek, hogy el fog felejtődni egy csomó dolog. De most fontosabb, hogy munka után sportolni menjek, programokra járjak, olvassak, sorozatot nézzek, társasozzak. És ez azt hiszem, nem is baj. Meg kell tanulnom a semmittevést is.

Az idei évben áttörő sikert értem el a sport terén: képes vagyok heti rendszerességgel jógázni, és még élvezem is. Itthonra pedig be szoktam iktatni egy-egy hulahoppozást sorozatnézés közben. Apropó, sorozatok. Rengeteg néztem idén, összeszedni se tudnám most pontosan. De a legfontosabbak:

  • Véginéztem a Gilmore Girlst, az új évadot is. Kb. ez segített át a szakdogaírós időszakon, jó volt ebbe a világba menekülni, és sajnálom, hogy évekig esélyt se adtam neki a gagyi magyar címe miatt
  • Stranger Things – talán a kedvencem az ideiek közül. Nagy a hype körülötte, de megérdemelten. Nem gondoltam volna, hogy ez a műfaj bejön nekem, ha nincs G., neki se állok
  • Lovesick – most jött ki a 3. évad, tök jók a karakterek, vicces és szomorú is az egész, kíváncsi vagyok a folytatásra
  • Black Mirror – zseniális, nyomasztó, mindig van benne valami technológiával kapcsolatos szál, és órákig lehet gondolkodni minden egyes részen. Most jött ki a 4. évad, két részt már le is daráltunk
  • Bojack Horseman – visszavonom, hogy a Stranger Things a kedvencem, mert Bojack az. Abszolút kiemelkedik az animációs sorozatok közül, és csak egyre erősebb. Imádtam az új évadot, és úgy bőgtem rajta, mint egy gyerek
  • The Affair – ez az eyik, amit akutálisan nézek. Nagyon tetszik, hogy több szemszöből van elmesélve, ez teszi igazán izgalmassá. Meg persze a rettentő jó karakterek. Egyre sötétebb amúgy, de még mindig tetszik.
  • Orange Is the New Black – a legújabb évad kevésbé tetszett, de még mindi meg tud lepni. Az egyetlen sorozat, amiben a főszereplőhöz való hozzáállásom gyökeresen megváltozott az évadok során, annyira árnyalt karakter
  • You Me Her – tök jól indult, de aztán egyre jobban kezdett idegesíteni a karakterek valószerűtlensége, meg az egyik fő karakter is idegesíteni kezdett. Ettől függetlenül merész, és szerintem nézni fogom tovább
  • Easy – Hát, ez elég gyenge volt, azt hiszem, nem is nézem tovább, pedig ebből is jött ki most új évad.
  • Unicornland – erről már írtam, különlees, merész minisorozat szuper zenékkel
  • Love – ezt is nagyon megkedveltem, két, látszólag össze nem illő emberről szól. Szórakoztató, és van benne kedvenc mellékszereplőm is
  • Master of None – egyszerűen jó nézni, jó a lelkemnek. Nem halálosan komoly, de azért megérint, és vannak benne nagyon emlékezetes jelenetek.
  • Mindhunter – valódi sorozatgyilkosokról szól, pontosabban az FBI üynökökről, akik elkezdték kutatni a témát (ők találták ki a serial killer kifejezést is). Izgi, utánaolvastam a szereplőknek, úgyhogy egy csomó rémséget megtudtam, amit eddig elképzelni se tudtam. Idén nagyon kiműveltem magam sorozatgyilkosokból, mert az egyik könyv, amit fordítottam, annak is ez volt a témája, és utána kellett néznem egy-két, velük kapcsolatos kifejezésnek. Aztán így odatévedtem egy csomó esetleíráshoz is. Fura, hogy az ilyesmi hogy tudja érdekelni az embert, megvan ennek is a pszichológiája. Amúgy a sorozatnak kicsit olyan Masters of Sex-es hangulata van, legalábbis olyan szempontból, hogy nagyon érezni, mennyire áttörő volt, amit csináltak, milyen újszerű, és mennyi mindennel kezdett megküzdeniük, hogy egyáltalán legyen létjogosultsága egy ilyen szokatlan kutatásnak.
  • Dark – életem első német sorozata. Sokan hívják a német válasznak a Stranger Things-re, ami nekem is átfutott az agyamon, pedig alapvetően tök más a hangulata. Nagyon német, tele német nevű és külsejű szereplőkkel, mint pl. Ulrich.:D Egyébként nagyon csavaros (talán túlságosan is, néha nehéz követni), időutazós sztori.
  • Girls – utolsó évad, nagyon nagy hatással volt rám ez a sorozat, még az egyetem elején kezdtem el nézni, és fura módon mindig volt benne valami, az én életemre hasonlító szituáció stb. Űrt hagyott maga után.
  • 13 reasons why – Alapvetően tetszett, bár tele van hibákkal, de nagyon érdekelt az egész. Azt sajnálom kicsit, hogy lesz folytatása, szerintem így kellett volna abbahagyni.
  • Breaking Bad – ezt valamiért nem fejeztem be, pedig nagyon izgalmas, de egy ponton már túl sok volt nekem, és akkor abbahagytam, aztán meg mindi belekezdtem valami újba. De tervezem folytatni.
  • The Ranch – hát, ez nem egy jó sorozat, de szeretem nézni. Most lett vége a legújabb évadnak. Könnyedebb kategória, rövid részek, vacsi mellé tökéletes.
  • Majdnem kifelejtettem a Broad City-t, pedig ez is idei felfedezés, pontosabban ajánlás. Imádom, annyira őrültek, minden határt átlépnek, mindenből viccet csinálnak, és jól áll nekik. Rég találtam valamit ennyire viccesnek

Most így hirtelen ennyi jutott eszembe, de tuti van még.

Könyvek:

18 könyvet olvastam 2017-ben. Több, mint a tavalyi, de még mindig nem annyi, mint szeretném. De legalább nyomon tudom követni őket, mióta moly van. Kéne nekem egy hasonló sorozatokra is. A kedvenceim idénről:

Hans Rath: Kell egy pszichológus, mondta Isten

Stefano Benni: Gyorslábú Achille

Otfried Preußler: Krabat a Fekete Malomban

Murakami Haruki: Szputnyik, szívecském!

És akkor a tervek 2018-ra:

  • folytatni a rendszeres jógát
  • új, jobban passzoló munkát találni
  • kitalálni, hogyan fordíthatnék többet
  • elmenni végre rendesen fesztiválozni, tavaly csak egy napot voltunk a Kolorádón, ami annyira nem is volt jó. Idén végre el akarok jutni a Fishingre.
  • többet utazni
  • félretenni lakásvásárlásra (a konkrét vásárlás csak 2019-es terv)
  • többször találkozni, vagy legalább beszélni a barátaimmal (úgy érzem, ezen a fronton nem állok olyan jól, sok fontos emberrel foszladozik a barátság, legalábbis én így érzem)
  • lézeres szemműtét (Ez utóbbiban nem vayok biztos, de tervben van. Sokszor nagyon szeretnék megszabadulni a szemüvegtől, nyűgnek érzem, úgy érzem, nem áll jól, máskor meg egész jól érzem magam benne.)

Mindenkinek boldog új évet!:)

Reklámok

ünnepek

Elég felemásra sikeredett ez a karácsony. A szentestét meg a 25-ét G. családjánál töltöttük, akik nagyon cukik, több ajándékot kaptam tőlük, mint a saját családomtól, és már-már idegesítően tökéletes náluk az ünnep.:D Mondjuk ez nem volt újdonság, már tavaly is ott voltam. Náluk minden gyönyörűen fel van díszítve, az ünnepi asztal is mindig extra, de olyan instafotóért kiáltósan. Sokat lehet iszogatni, persze már az ünnepi vacsi előtt kell egy pálinka, hogy meghozza az étvágyat, aztán a fánál is koccintunk, meg az egész este folyamán többször. Vidámság van, lehet játszani is, most pl. társasoztunk egy csomót, és megtudtam, hogy G. anyukája ovis szinten játszik (mármint pont olyan hisztisen, mint egy gyerek, amúgy jól megy neki, csak mindenáron nyerni akar). Valahol vicces volt.:D Szóval itt ilyen a karácsony, csak a jó dolgokra koncentrálnak, nincs éjféli mise, se temetőbe menés (mióta meghalt Mama, nálunk kb. minden családi ünnepen ez a program). Attól még itt is előkerült többször az ottani papa, de mosollyal az arcunkon, vicces sztorikat felidézve. És szerintem ez jól is van így.

26-án elutaztunk az ország másik felébe az én családomhoz. Ez elég borzalmas volt, de még mindig nincs benne a top 3-ban…Kiderült, hogy anyám rohadtul féltékeny G. családjára. Eddig az volt a baj, hogy mindig “gáz” családokba kerültünk be a tesóimmal, kb. G. családja az első normális, erre rájuk meg irigykedik. Az első jel az volt, amikor elkezdett nyomasztani, hogy fotózzam le az ünnepi asztalt. Amikor már többször elmondta, hozzátette, hogy érdekes G.-nél mindig lefotózom. Nem akartam megbántani azzal, hogy ott van mire. Mondjuk így is fejlődés, hogy az undorító viaszos vászon terítőt az ünnepre lecserélte egy szép szövetre. De milyen gyerekes hozzáállás már ez? Kiderült, hogy az is zavarja, a szentestét nem itthon töltöm. A 16 éves húgommal bezzegezett, hogy ő is képes itthon lenni a pasija nélkül. Tényleg tökre össze lehet a kettőt hasonlítani. Azt mondta, azt is jobban megértené, ha akkor kettesben töltenénk a szentestét Pesten. Szóval nyilvánvalóan csak az zavarja, hogy nem nálunk vagyunk.
Nővérem volt egy vizsgálaton, ahol kiderült, hogy elég kicsi esélye van még egy gyerekre. Anyám a hír hallatán elkezdett azon pörögni, hogy velem is baj van, ki fogok öregedni, neki 28 éves korára már kettő volt, és amúgy is mi csak hülye társasokat játszunk, ahelyett, hogy komolyabb dolgokon járna az eszünk. Számíthattam volna rá, hogy ezt is rossz szemmel nézi, mert amikor délután leültünk a tesóimmal társasozni, akkor mosolyogva olyan megjegyzéseket tett, hogy milyen érdekes, amikor én voltam gyerek, a felnőttek sosem társasoztak, mindig csak a gyerekek. De a legszebb az egészben, hogy a kiöregedésem feletti aggodalmát velem nem osztotta meg, hanem csak a tesóimnak magyarázott róla, amíg én a nagynénéméknél voltam. Amikor hazaértem, rákérdeztem, miért ilyen feszült, és a nővérem elmondta. Azt se tudtam, sírjak vagy nevessek. A nővérem eltökélte, hogy szeretne őszintébb kommunikációt anyánkkal, mert a bajai hátterében elvileg pont ezek állnak, hogy soha nem mert kiállni önmagáért, és már rég lemondott róla, hogy normális, őszinte kapcsolat legyen anya és közte. Na, ezen szeretne most változtatni, és ezt most kezdte el azzal, hogy szólt anyámnak, elmesélte nekem a tegnapi témát. Ebből egy több órás üvöltözés-bőgés lett, mindent, amit mondtunk, támadásnak vett. Aztán miután lenyugodott, talán fel is fogott valamit az egészből, bár ebben nem vagyok biztos. Már egy ideje kezdtem elengedni, hogy őszintén beszéljünk, mindig csak felszínes dolgokról beszéltem vele, így nem is volt konfliktus. A három testvér közül így is én vállaltam be a legtöbbet az évek során, és hogy őszinte legyek, belefáradtam. De közben meg lelkifurdalásom is van, mert tudom, hogy milyen fontos neki a család, tudom, hogy jó anya akart lenni, de valahogy akkor se tudom elfogadni a helyzetet így. Már annyi fejlődésnek is örülnék, ha végre nem mindig a másik háta mögött beszélne, hanem annak mondaná a problémáját, akivel baja van. Mert így csak az van belőle, hogy mi elmondjuk egymásnak, és ha esetleg rákérdezel, hogy ez meg mégis mi a f…, akkor úgy veszi, hogy a tesó “kavarja a szart”, ő “ugraszt össze” bennünket, ő ilyen nem is mondott igazából.

Szóval legyen ez az újévi kívánságom. Meg egy új munkahely.

szürreál

Tegnap nagy bizalmasan odahívott az irodavezető, és megkérdezte, mennyi munkám van jelenleg. Nem sok, válaszoltam, de még ez is túlzás volt, mert nagyjából két hete nem kaptam konkrét feladatot. Valamelyik nap ráírtam a csoportvezetőmre (aki szinte soha nem jön be azon az egy napon se az irodába, amikor bent kéne dolgoznia), hogy nem tud-e adni valami feladatot. Az volt a válasz, hogy sajnos nem. De ahogy így rákérdezett, kicsit megijedtem, hogy esetleg észrevette, hogy nem csinálok semmit, és ezért a nagy félrehívás. Ehelyett kibökte:

-Jó, mert igazából a többieknek se nagyon van mit csinálnia, és ilyenkor Sz. néha be szokta hozni a külső winchesterét, és nézünk egy filmet. Ezt tervezzük holnap ebéd utánra.

És ma tényleg néztünk egy filmet, méghozzá egész jót. De ezt az egészet nem akarom elhinni.:D

 

Szürkeség vs Szarajevó

Voltam a héten egy interjún az egyik kedvenc kiadómnál. Marketing asszisztensi pozíció, tehát sajnos ismét nem az, amit igazán szeretnék (szerkesztés és fordítás). Akit szeptemberben vettek fel, felmondott, mert nem bírja a pörgést. Gyakran vannak olyan időszakok, amikor rengeteg a túlóra (a mostani is ilyen); könyvbemutatók, egyéb rendezvények. Szóval lehet, hogy 8-kor kezdesz, és este 8-9 felé végzel. A fizetés a mostaninál rosszabb lenne (nem sokkal), és még BKV bérletet is vennem kéne, mert nem járhatnék gyalog dolgozni (tudom, luxus :D). Szóval nem tudom eldönteni, minőségi cserét csinálnék-e. Egyelőre még várok, hogy egyáltalán behívnak-e második körre a zéróhoz közelítő marketinges gyakorlatommal. Egy másik kiadóhoz is hirdettek most szerkesztői állást, amit NAGYON akartam, de be se hívtak rá.:( Viszont megragadtam az alkalmat, hogy az elutasító emailre reagálva rákérdezzek, nem keresnek-e fordítókat a kiadóhoz. Végül kaptam is egy próbafordítást, most azon dolgozom. Viszont 20 oldal, ami azért nem túl fair, mert ingyenmunka, lehet, hogy semmi se lesz belőle, és mindössze egy hetem van rá a főállásom mellett. Úgy döntöttem, valamennyit megcsinálok belőle, és elküldöm, hátha így is hajlandóak foglalkozni velem. De elég kiábrándító ez az egész műfordítósdi, legalábbis itthon. Nem egyszerű munka, ha jól akarod csinálni, alig fizetik meg, és kevés az idő rá. Rossz álmot választottam magamnak.

G. mindig azt mondja, hogy ne vállaljak extra munkákat. Meg hogy találjak egy olyan állást, ami boldoggá tesz, és akkor nem akarok majd mással is foglalkozni. De ha jobban belegondolok, fordítani akkor is akarnék. Szóval egyelőre nem látom a megoldást, de állandóan ezen pörgök.

Most kicsit rámtelepedett valami őszi szürkeség, jó lenne valahogy kimászni ebből. Az utóbbi időben az volt a legjobb, hogy a hosszú hétvégét Szarajevóban töltöttük. Teljesen beleszerettünk a városba, legszívesebben haza se jöttem volna. Annyira eklektikus volt az egész, hogy az már gyönyörű. Nagyon szuper hangulata van a városnak, bár ehhez biztos hozzásegített a verőfényes napsütés is, ami végigkísérte a három napot. Az egészet hegyek veszik körbe, és egy csomó nép él békében egymás mellett. Ezt szimbolizálja a következő képeslap is. Sajnos azt nem tudom, melyik állat melyik népre utal. De ebből a sorozatból jól bevásároltam, mert nagyon megtetszett a többi is.

20171112_232118_Richtone(HDR)-1

De ez nem volt mindig így, a történelme szomorú, és furcsa volt belegondolni, hogy itt nem is olyan régen még háború volt. A konzuli hivatal honlapján fel is hívják rá a figyelmet, hogy sok még a feltáratlan aknakmező, ezért ne nagyon csatangoljunk el a kijelölt ösvényekről, és a Pokémon GO sem veszi figyelembe az aknamezőket…

Emlékszem ovis koromból, hogy a híradóban mennyit emlegették Szarajevót. Azóta se tudtam pontosan, mi is volt ez az egész, de most végre elsőkézből tájékozódtam. Egészen elképesztő, hogy ezek a dolgok mindig ismétlődnek, és most éppen máshol (pl. Aleppóban) van ugyanilyen rémes helyzet, máshonnan érkeznek menekültek, és hasonlóan értelmetlen okokból halnak meg annyian. Turistaként szépnek találod a hegyeket, de a helyieknek, akik túlélték a borzalmakat, csak az jut eszükbe a hegyekről, hogy onnan lőtték őket a csetnikek. És még manapság se dobnak ki kenyeret, olyan szinten beléjük ivódott, hogy az szent. Mindezek ellenére továbbléptek, és egy csomó nép él egymás mellett békében. Nem sokkal a háború lezárulta után az egyik muszlim boltos például kitett egy karácsonyfát az ünnepekre, ezzel is jelezve, hogy nem szabad haragudni senkire, és nekik békében kell tovább együtt élniük. Magáról az ostromról, ami extra hosszú ideig – három és fél évig – tartott, néztünk egy elég megrendítő dokumentumfilmet (Miss Sarajevo) az egyik múzeumban. Tíz év körüli gyerekekkel is készítettek interjút, akik jól beszéltek angolul. Próbáltak mindenhez pozitívan állni, viccelődtek, ahogyan sok felnőtt is. Az egyik nő mondta is, hogy elég beteg lett itt a humora mindenkinek, de hát csak így lehet ezt az őrületet elviselni. Kíváncsi vagyok, mi lehet a videón látott gyerekekkel, túlélték-e egyáltalán. Ja és még szépségversenyt is rendeztek a föld alatt, ezzel is megmutatva, hogy nem adják fel, és próbálnak “normális” életet élni. A versenyzők előtt kifeszítettek egy táblát azzal a felirattal, hogy “Don’t let them kill us!”, ezzel próbálva felhívni a figyelmet az ostromra, mert persze nagyon várták volna a külföldi segítséget.
Jártunk Mostarban is, amiről mindenki áradozott, de engem annyira nem nyűgözött le. A híd valóban szép, de ezen kívül nincs ott semmi, és még a híd környéke is lehangolóan mocskos, szemetes volt. Viszont kénytlenek voltunk egy teljes napot ott tölteni, mert EGY darab vonat van egész nap. Eljön egy vonat Szarajevóból reggel 7-kor, és délután 5-kor megy vissza. A vágányoknál nem is számozás van, hanem eleve a város neve van felfestve.:D Az egész vonatozás nagyon szürreális élmény, mert maga a vonat hipermodern, de az egész körítés irtó amatőr hozzá. Online egyáltalán nem lehet jegyet venni, csak kint az állomáson, ahol KÉZZEL írják meg neked a helyjegyet, és a kalauz nem járkál a vonaton, hanem egyenként ellenőrzi a jegyeket felszálláskor. De azért jó móka volt, és a táj elképesztően gyönyörű volt a két város között, és a vonaton csupa kedvenc zenénk ment (Janis Joplin, Hendrix stb.). Amúgy tele volt minden magyarokkal, a vonaton velünk szemben is két magyar srác ült, és az utcán sétálva is rengeteg magyar szó ütötte meg a fülünket. Kicsit meglepett a dolog, mert azért Szarajevó még nem olyan felkapott hely, mint mondjuk Prága, ahol egy hosszú hétvégén aztán tényleg csak honfitársakba lehet belebotlani.

Összegezve: a Balkán király hely, pont annyira más, hogy még egzotikus legyen, és árban is szuper (bár pl. Szarajevó számomra meglepő módon nem olcsóbb, mint Budapest). Csupa kedves emberrel találkoztunk (leszámítva a taxisokat), sokan tudnak pár magyar szót, és felismerték, hogy egymás között magyarul beszélgettünk.

 

Hát gyerekek, ez a munka nagyon hullámzó. Mármint a hozzáállásom az egészhez. Mondjuk most PMS van, és R. egyszer azt mondta, hogy ilyenkor nem szabad szakítani, és ugye a felmondás is egyfajta szakítás, úgyhogy nem hozok elhamarkodott döntéseket.

De az biztos, hogy nem érzem maga valami jól itt. Még mindig betanulok, nem is nagyon sürgetnek, mert alig van projekt. Volt egy 2 hét, amikor egészen lelkes voltam, de most megint inkább konstans szenvedésnek élem meg, hogy kódokkal foglalkozom egész nap, és csak néha van sikerélményem. Meg olyan rossz, hogy itt csak ennyit mutathatok meg magamból; olyan dolgokkal foglalkozom, amikhez inkább béna vagyok, mint nem. Szóval megint csak visszatérünk oda, hogy minek szívatom magam itt…Sajnos a légkör is rémes továbbra is, annyi különbséggel, hogy összebarátkoztam valakivel, így már vele ebédelek. Felmondani nem fogok, csak nézelődöm megint. Találtam is egy szuper, nekem való állást: a Trafóhoz keresnek sajtóst, aki szereti és ismeri a kortárs művészetet. Ezt imádnám! Ráadásul szintén csak negyed óra séta az albitól. Csak a mocskos anyagiak…egy ilyen helyen biztos jóval kevesebb pénzt kapnék, és azért ez is számít, lássuk be. De ha egy 20-assal kevesebbet kapnék, akkor már igent mondanék rá. El is küldtem a jelentkezésem, bízom benne, hogy a megjelölt bérigényem nem jelenti azt, hogy be se hívnak.

Amúgy nagyon aktív életet élek, mióta elkezdtem dolgozni. Valahogy úgy éreztem, most már megengedhetem magamnak a pénzköltést. Voltam már többször jógázni, zumbázni, és tegnap felfedeztem a legszuperebbet, a hulahoppórát. Bizony, ilyen is van! Ez az egyetlen sport, amit gyerekkorom óta töretlen lelkesedéssel csinálok (még a CV-mben is benne van egy hulahoppos piktogram, amit G. teleportálásnak nézett :D). Az edzés egy cirkuszi térben volt, egészen különleges hely; ahogy vége lett az órának, zsonglőröket láttam gyakorolni. Az órán általában 4-5 ember van, több kb. el se férne. Az oktatócsaj trükköket mutat, amik nagyon menőn néznek ki. Több-kevesebb sikerrel ment, de nagyon élveztem. És az emberek is igazán lazák és kedvesek voltak. Az oktató története is inspiráló. Közgazdász végzettségű, bankban dolgozott, amikor kiderült, hogy a részlegét áthelyeznék Nyíregyházára. Nem akart költözni, így inkább felvette a végkielégítést, és abból indított vállalkozást. Azóta szabadúszó, oktat, fellép, és a karikákat is maga készíti.:) Nagyon jólesik a mozgás, bár a heti 3 edzés már sok nekem, de ilyet csak azért csináltam, mert 7 napos próbabérletet vettem jógára, és minél több típusú órát ki akartam próbálni.

Jövő héten hosszú hétvége, megyünk Szarajevóba, már alig várom! Jó lesz végre kettesben nyaralni. Jövő kedden lesz 3 éve, hogy először találkoztunk, hihetetlen! De közben meg egész megszoktam az együttélést, olyan, mintha ezer éve így volna.

A könyvfordítást leadtam kisebb csúszással, és egészen büszke vagyok rá. Sokkal jobb lett, mint a korábbiak. Most meg egy szótáras projekten dolgozom, ami folytatása egy korábbinak, amit még tavaly, az egyetem mellett csináltam. Sajnos azt vettem észre, hogy a munka mellett szinte semmire se haladok vele. Rá kell szánnom ezt a hétvégét, ha időben be akarom fejezni. Ha esetleg kapnék könyves megbízást, nem is tudom, hogy férne bele…:( Olyan szomorú ez! Valahogy meg kell találnom a megoldást.

Ezenkívül nem nagyon van más…Olvasok egy nagyon érdekes hangulatú könyvet, a Krabat a Fekete Malomban-t. Gyerekmesének van besorolva, pedig elég sötét. De nagyon jó a történet, kicsit olyan balladisztikus. Nem is értem, miért ilyen kevéssé ismert, és miért nem adták ki újra ’85 óta.

Ja és ma vettem egy rúzst, eddig csak avonos termékmintáim voltak. Hivatalosan is felnőtt nő lettem.:D

kivár

Szóval megfogadtam a tanácsot, és a második hét már sokkal jobb volt. A feladatom is jól sikerült, jobban értem, mit várnak el, és már nem látom olyan tragikusnak az egész helyzetet. Úgy döntöttem, kihozom belőle a legtöbbet. Az csak nekem jó, ha egy csomó dolgot megtanulok. Hát még ha közben fizetnek is érte…:)

Elkezdtem egy html-es online kurzust, és meglepő módon nagyon bejön! Eddig csupa értelme(zhete)tlen kódnak láttam az egészet, most meg szépen lassan megértem, mi mit szolgál. Tisztára olyan, mint a varázslás.

A csapattól továbbra sem vagyok elájulva, de azért már jobban megnyílt mindenki, és volt, hogy egész kellemesen is éreztem magam. A csendhez meg hozzá lehet szokni.

Azért nyitva tartom a szemem, hátha jön valami álommeló, de talán hasznomra válna egy darabig itt maradni, megtanulni, amit lehet. Azt se akarom, hogy túl hamar váltsak munkahelyet, az sose mutat jól a CV-ben (amikor elkezdtem dolgozni, egy év alatt három munkahelyem is volt, ezt ügyesen ki is hagytam az önéletrajzomból, a harmadiktól indítva a pályafutásom).

Amúgy meg fordítok kb. éjjel-nappal, ez a harmadik teljes könyv, amit én fordítok, de sajnos ebből is csak szerkesztés nélküli, gagyi, e-bookos kiadás lesz. Holnap kellene leadnom, de még van tíz oldalam. Így a munka mellett nem haladtam valami jól. Egyébként a könyv, aminek a felét én fordítottam, de nem az én nevem alatt fut (hanem a mentoromén), elég jó véleményezést kapott a szerkesztőtől. Az általam fordított részekbe alig javított bele. Küldött is már egy második könyvet M.-nek, aki azt mondta, azt akarja, hogy a babér is az enyém legyen, ne csak besegítsek a fordításba, ezért megpróbál bejánlani. Írt a szerkesztőnek, hogy ezt most nem tudja vállalni, de engem ajánl, referencia, minden…Én is írtam neki külön. Pár nap elteltével azt a választ kaptam, hogy ezt sajnos rögtön kiadta másnak, amikor M. jelezte, hogy ezt most nem vállalja. Most nem tud próbafordítást küldeni, de jövő év elején igen. Mondjuk ez simán lehet csak lerázás is. Meglátjuk. Én nagyon szeretném, ha végre egy rendes, szerkesztett, korrektúrázott könyv jelenne meg a fordításomban. Csak kérdéses, hogy fér ez bele egy főállás mellett.

lúzer

21433101_1656738777679093_2048625451369374171_n

És ezt a munkát biztosan nem akarom. Egy hete még bizakodóan álltam neki, pénteken meg majdnem sírva jöttem haza. Maga a munka sem tetszik eddig, sokkal monotonabb, mint vártam. De a legrosszabb a csapat. Vagyis nem is lehet annak nevezni. Ilyen munkahelyem még nem volt, ahol 8 órán át teljes a csend. Senki nem szól senkihez, kb. a fejüket se fordítják el a képernyőről. Semmi chit-chat. Csak ebédidőben beszélgetnek. Pedig pont amiatt vártam a munkakezdést, hogy végre lesz kihez szólnom napközben.

Az is kiderült, hogy az emberek tele vannak frusztrációkkal a cégnél, és az egész teljesen szarul működik. Pl. a sales-es egy kontár, emiatt alig vannak projektek. Az egyik lány két hónapig nem tudott mit csinálni, csak gyakorolgatott. Pénteken két munkatárssal lementünk levegőzni, és akkor világosítottak fel egy csomó dologról. “Nem akarlak elijeszteni, de…”. Ja, és a kötetlen munkaidő fogalma is kicsit más, mint gondoltam: 9-17-ig azért bent kell lenni.

Ráadásul mégcsak nem is vagyok jó ebben a munkában. Egyelőre ppt-ket kell rebrandelnem. Van hozzá egy guide, tele szőrszálhasogató szabályokkal, és ez alapján kell átalakítanom a régi ppt-ket. Halál unalom, és még jól se megy.:D Pedig a ppt az egyetlen, amit legalább már használtam, mert egy csomó prezentációt kellett csinálnom. De ugye nem mindegy, milyen szinten…szóval jól beégtem, mert rámondtam, hogy tökre értek hozzá, pedig mint kiderült, nem is.:D

Most azon agyalok, hogy felhívjam azt a fordítóirodát, ahova fel akartak venni projektmenedzsernek, és inkább átnyergeljek oda. Mert nekik októbertől is kell egy ember, és abban maradtunk, ha nem jön be ez a munka, keresem őket. Persze, simán lehet, hogy közben már találtak valakit. Annyi hátránya lenne, hogy kicsit messzebb van (de nem annyira, a mostani munkahely szimplán csak luxus, mert negyed óra séta). Meg az, hogy hivatalosan kevesebbre lennék bejelentve.

Megyek, alszom rá egyet.